Te soha nem vagy előítéletes?
SZEMlélek 2017. május 15.

Te soha nem vagy előítéletes?

Miközben az emberiség a XXI. század elején azt tervezi, hogy embert küld a Marsra, vagy az anyaméhben gyógyítja a genetikai betegségeket, képtelen túljutni olyan alapvető és egyszerűnek tűnő dolgon, mint hogy ne általánosítsunk és ne ítéljünk el senkit kizárólag a bőre színe miatt. És itt most nem arról lesz szó, hogy lakjanak-e migránsok a szomszédban, hanem egy sportolóról és egy focimeccsről.

muntari.jpg

Sulley Muntari ghánai labdarúgó. Nem is akármilyen, korábban játszott az Udinese, a  Portsmouth, az Internazionale, a Sunderland és az AC Milan színeiben is, jelenleg a Pescara játékosa az olasz I. osztályban. Nyert angol kupát, olasz kupát, U20-as világbajnoki ezüstrémes, Afrikai Nemzetek Kupája bronzérmes. De még ezek az eredmények sem elegek arra, hogy valaki megkapja a kellő tiszteletet, ha színesbőrű.

A Cagliari elleni bajnoki mérkőzésen rasszista bekiabálásokkal zaklatta a nézők egy része. Nem nevezhetjük túlzottan érzékenynek, mint később elmondta: nem ez volt az első eset, mindenhol találkozik hasonlóval, és a helyzet egyre rosszabb!!! Muntari a játékvezetőhöz fordult, kérve, hogy szakítsa félbe a mérkőzést. A játékvezető azonban reklamálásért sárga lapot adott neki, Muntari ezért tiltakozásul lesétált a pályáról. A játékvezető, mivel Muntari engedély nélkül elhagyta a pályát, újabb sárga lapot adott, kiállította. De nemcsak a játékvezető volt érzéketlen és túlbuzgó – nyugodtan adják hozzá a saját jelzőiket is –, mindennek tetejébe az olasz szövetség a kiállítás miatt automatikusan el is tiltotta egy mérkőzésre a játékost.

Ez az a pont, ahol az őrület véget ért, merthogy óriási lett a felháborodás. Az olasz szövetség kénytelen volt visszavonni az eltiltást, miután a FIFA is közbelépett.

A pályákon és a televíziós hirdetésekben rendszeresen találkozhatunk a FIFA és az UEFA rasszizmusellenes felhívásaival, ezért is érthetetlen, hogy egy szövetség mégis hogyan járhatott így el. Megkezdődött a magyarázkodás, nyilatkozatok láttak napvilágot, a FIFA elnöke, az olasz anyanyelvű svájci Gianni Infantino személyesen járt el az ügyben.

– Úgy kezeltek, mint egy bűnözőt. Engem bántalmaztak, mégis én lettem megbüntetve – mondta Sullay Muntari a BBC-nek adott interjúban. – Lementem a pályáról, mert úgy érzetem, nem lehetek ott, miközben rasszista bekiabálásokkal zaklatnak. Legközelebb is meg fogom tenni, akkor is, ha megbüntetnek. És ezt tanácsolom másoknak is.

Az eset valóban nem egyedülálló. Pár nappal később például az argentin Boca Juniors egyik játékosa került hasonló helyzetbe: ő is kérte a játékvezetőt, hogy szakítsa meg a mérkőzést, és ő is lesétált, amikor ez nem történt meg. Ő legalább nem kapott sárga lapot sem a reklamálásért, sem a levonulásért. A többség azonban igyekszik inkább elengedni a füle mellett a bekiabálásokat, és csak a játékra koncentrál. De attól még a jelenség létezik. Magyarországon is voltam már részese olyan vitának, miszerint a meccsen való cigányozás rasszizmus-e, vagy csak a labdarúgás része, amit el kell fogadni...

Gondolom, Önök is felháborodtak Muntari esetén. Én is. Amikor a nézők bekiabálnak, az az arctalan tömeg bátorsága, de hogy a játékvezető és a szövetség is partner, az döbbenetes. Hogyan is történhet meg ilyesmi?

gtg_intro.jpgDe azért megszólalt bennem egy hang: – Te soha nem vagy előítéletes? Soha nem általánosítasz mások bőrszíne, vagy nemzetisége alapján? Sem gondolattal, sem szóval, sem cselekedettel?

Gundel Takács Gábor

(Nyitókép forrása: sardegnasport.com)

süti beállítások módosítása