Kinek mit jelent a kérdőjel?
SZEMlélek 2017. április 27.

Kinek mit jelent a kérdőjel?

Belgákról írt kis szösszenetemet sokan olvasták – köszönet érte! Volt aki szerette, volt, aki nem. Volt, aki értette, volt, aki másképp értette.

kerdes_1.jpg

Ördögh Szilveszter könyvcíme jut eszembe: A könyv is olvas engem, alcím: Kísérletek befogadásra. Azaz mindenki másképp szűri át az olvasmányát, az élményeit. És ez így van jól. Nem is vitatkoznék én senkivel. Csak a helyzetet tökéletesen félreértőknek szólnék röviden: nem azért teszek fel kérdéseket, mert nincsenek válaszaim, hanem azért, mert kijelentések, kinyilatkoztatások helyett jobban hiszek a kérdésekben. A válaszaim az én válaszaim. A kérdésekre gondolkodás, töprengés, önvizsgálat után mindenki megadhatja magának a saját válaszát. Azt a választ, ami a saját jelenlegi állapotában a legmegfelelőbb, az igazán neki szóló válasz. Kijelentések helyett gondolkodásra szeretnék késztetni. És gondolkodásra szeretném késztetni önmagamat is. Mert most tükör által homályosan látunk, (…) most rész szerint van bennem az ismeret. Hogyan is adhatnék kész válaszokat?

A szavak persze már önmagukban is félreértésekre adnak okot. Ki mit értett ebben a konkrét esetben például „belgák” alatt? Ki mit ért politika alatt? Van, akinek a politika azonnal a pártpolitika, van, aki politizálás alatt minden közügyekkel való foglalkozást ért. Én is. E tekintetben tehát politizáltam, de nem pártpolitizáltam.

A belgák az én olvasatomban nem a langyosak, hanem azok, akik szeretnének kimaradni a pártpolitika kereszttüzéből. Ha kimegyek az utcára, bekapcsolom a rádiót, tévét, vagy újságot olvasok, beszélgetek, akkor részt veszek a közéletben, azaz politizálok. De ezáltal nem tudom nem észre venni és nem meghallani, ahogy rám zúdítják a pártpolitikát, aminek a hangvételétől viszont rosszul vagyok.

Hogy belgaként hova állok, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy melyik párt oldalára, sokkal inkább azt: hogyan tudom megőrizni a méltóságomat? Hogy egy bölcs barátomat idézzem: "Az ember a földi tettek értékét, bármit tesz is életében, csak egyetlen mértékkel mérheti. Egyetlen mérték szabhat csak irányt. Ez pedig a méltóság. Ha valami méltósággal megtehető, akkor az jó. Ha nem, akkor elvetendő. Bárhová vezet az út, bármerre jár, idelent a földi világban ez az egyetlen megbízható szabály." (SU-LA-CE: Az ifjú Lin-csi vándorlásai, közreadja Sári László)

gtg_intro.jpgKomolyan kérdezem tehát: hogyan tudom megőrizni a méltóságomat? És mielőtt válaszolnak, még egy kérdés: kinek mit jelent a kérdőjel?

Gundel Takács Gábor

süti beállítások módosítása