Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

A cseh püspök kiáll a menedéket kérő kínai keresztények mellett
2017. április 19. írta: SZEMlélek

A cseh püspök kiáll a menedéket kérő kínai keresztények mellett

Vaclav Maly, Prága segédpüspöke azzal vádolja országa kormányát, hogy a Kínával való gazdasági kapcsolatokat az emberjogi kérdések elé helyezi, miután több mint fél éve húzódik annak a 60 kínai kereszténynek az ügye, akik Csehországba menekültek az országukban dúló keresztényüldözések ellen.

glu2e0634_biskup.jpg

A püspök a cseh kormányhoz fordult annak a több tucatnyi kínai üldözött katolikusnak és protestánsnak az ügyében, akik tavaly március óta várják kérelmük elbírálását. A cseh jogrend szerint a menedékkérelmeket 90 napon belül kell elbírálni, amit további 6 hónappal lehet meghosszabbítani. Jogvédők szerint csak időhúzás a Belügyminisztérium tétlensége, miközben a kínai keresztények rettegnek, tartanak minden nyilvánosságtól és hozzátartozóik üldöztetésétől tartanak.

Nincs köztük terrorista, erősíti meg Maly, aki maga is tudja, mit jelent üldözöttnek lenni: a csehszlovák kommunista rezsim idején börtönbe vetették és megkínozták.

Ők egyszerűen egy biztonságos menedéket keresnek az üldöztetések elől, mondja segédpüspök, aki reméli, hogy befogadásukkal a Cseh Köztársaság nemzetközi sajtóban szerzett rossz hírneve is javul.

christians-in-china.jpg

Ám a menedékkérők befogadásával a kínai kommunista vezetés haragját is kivívja az ország, figyelmeztet egy cseh hírügynökség. Ezzel több befektetési és kereskedelmi kapcsolatot tennének kockára. Múlt évben a híres prágai labdarúgóklubbot, az SK Slaviát vásárolták meg kínai befektetők. De a Skoda autógyárban, valamint a Lobkowicz sörgyárban is komoly kínai részesedés van. 

A cseh püspöki konferencia szóvivője, Frantisek Jemelka szerint a kezdeményezés Maly sajátja, más egyházi vezetőket nem érint.

(catholicherald.co.uk)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

rianas7 2017.04.19. 21:40:44

"A cseh püspöki konferencia szóvivője, Frantisek Jemelka szerint a kezdeményezés Maly sajátja, más egyházi vezetőket nem érint." - elég szégyen, hogy nem állnak ki egy emberként a keresztény testvéreik mellett.

v2peti 2017.04.20. 23:36:53

A többiek Isten helyett a mammont választják.

funfun 2017.04.23. 15:45:09

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozataiban bátran kiáll az üldözöttekért, felemeli szavát az álságos, keresztény köntösbe burkolt kormányzati nyilatkozatok ellen, határozottan elítéli a korrupciót, és sürgeti a szegénység felszámolását.
Ja, most nézek a naptáramra, már 22 napja elmúlt április 1-je, már nem is vicces.