A köztévétől távozó szír származású riporter rengeteg indulatot lát az országban, szerinte "zsákokba" zárják egymást az emberek.

Színtelen, fekete-fehér világról vallott a menekültválságot ízig-vérig átélő médiaszemélyiség a WMN interjújában, akinek keresztény családtagjai most is Szíriában élnek – néha "lepottyan" egy-két rakéta a közvetlen közelükben. Ő maga gyakran segít a menekülteknek, ugyanakkor árnyaltan látja a problémát. A teljes interjú ide kattintva olvasható, az alábbiakban néhány részletet szemlézünk:

Az elmúlt időszakban történtek számomra is elfogadhatatlan dolgok az országban és a televízióban, ezek miatt bennem is voltak dilemmák, hogy fölálljak vagy sem. Ugyanakkor hálás is vagyok a tévének, hogy az utóbbi öt évben egy olyan műsort készíthettem – a Bábel című műsoromat – ami tényleg arról szólt, és olyan értékeket közvetített, amit képviselek. És fantasztikus csapattal dolgoztam együtt.

...azt vettem észre, hogy olyan szinten lett megosztott az ország, hogy most már csak zsákok vannak. Az emberek megpróbálják leegyszerűsíteni a dolgokat és egymást. A közszereplőket belepakolni a jobboldali zsákba vagy a baloldali zsákba, a „migránssimogatóba” vagy a fajgyűlölőbe... nincs középút, a szivárványnak nincsenek színei, csak fekete meg fehér van.

Ami inkább elszomorít, az a rengeteg indulat, amit tapasztalok az emberekben. Amikor elbizonytalanodnak valamiben, akkor, mint a forró krumplit, ezt az indulatot továbbpasszolják, bűnbakokat keresnek, és ez megint csak annak az eredménye, hogy a közéletet, a társadalom gondolkodását polarizálták, fekete-fehér színekben láttatják velük a világot, mert úgy sokkal egyszerűbb.

...azt látom, hogy az emberek nagy része nincs is azzal tisztában, hogy milyen egy háborús területen élni, milyen meghozni egy olyan drámai döntést, hogy elhagyod az otthonodat, mit jelent egy ilyen utat megtenni, földönfutóvá válni. Az én édesapám szíriai, ismerem és szeretem azt az országot is, tudom, hogy mennyire fantasztikus hely, tele értékkel, kultúrával, és látom, hogy mi minden veszett oda az elmúlt években. Háborús tudósítóként pedig azt is tudom, hogy mit jelent egy ostromlott városban lakni, hogy milyen az, amikor egyik pillanatról a másikra semmid sincs, vagy a szeretteid meghalnak körülötted. Dermedten láttam, ahogy a kormányzat kommunikál erről, ahogy az emberek erre reagálnak.

...én is azt mondom, hogy két kontinensnyi embert Európa nem fog tudni befogadni. De ezen a ponton már borzasztó nehéz jó és emberséges megoldást találni.

Fontos lenne pedig rászánni egy pillanatot arra, hogy örüljünk a sikereinknek. Olyan ez, mint amikor az ember leül a tévé elé egy tábla finom csokival. Ahogy megy a műsor, egyszer csak azt veszi észre, hogy üres a papír. És úgy ment át rajta a csokievés élménye, hogy abból semmi nem maradt meg. A siker is sokszor így folyik át rajtunk.

(Fotó: Csiszér Goti/WMN/Goti Photography)