Katolikus vezető állt ki a CEU és a Soros-ösztöndíjak mellett
SZEMlélek 2017. március 31.

Katolikus vezető állt ki a CEU és a Soros-ösztöndíjak mellett

Szürreális történetnek nevezi Heidl György, a Pécsi Egyházmegye kulturális, tudományos és kommunikációs igazgatója a Közép-európai Egyetem kiutálását Magyarországról.

heidl.jpg

A Pécsi Tudományegyetem Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszékének vezetője úgy látta jónak, hogy közösségi oldalán hozzászóljon a CEU körül kialakult, érzékelhetően kormányzati oldalról gerjesztett vitához.

Heidl György az egyik legmagasabb posztot betöltő civil személy a hazai katolikus egyházi életben. A vele korábban készített interjúnk, amelyben saját feladatáról is vall, itt olvasható. Az alábbiakban egészében közöljük március 29-én publikált bejegyzését.

A CEU-n szereztem MA diplomát Medieval Studies szakon, azt követően PhD-t ugyanott. Ez a négy év (1997-2000) tele volt ajándékokkal. Soha, egyetlen hazai tudományos intézménytől nem kaptam annyit, mint a CEU-tól. Szent Ágoston életművét, a keresztény teológiai és filozófia hagyományt kutattam, és igen, Soros-ösztöndíj segített abban, hogy akkor már (még) három gyermekkel albérletet találjak Budapesten, nemzetközi konferenciákra jussak ki, és három hónapot tölthessek az Istituto Patristico Augustinianum-ban, a pápai Lateráni Egyetem azon intézményében, amely máig a patrisztikai (ókeresztény teológusok életműve) kutatások élvonalába tartozik, és katolikus teológusokat képez. Ha nincs a CEU, soha nem találkozom az ókori kereszténység legjelesebb angol, amerikai, olasz és francia kutatóival, soha nem tanulok meg angolul tudományos szövegeket írni, nem jelenhetett volna meg egész pályámat meghatározó könyvem a PhD disszertációm alapján egy rangos amerikai kiadónál, és most nem léteznének azok a nemzetközi kapcsolataim, amelyekre büszke vagyok. A CEU-n soha nem tapasztaltam ideológiai nyomást, holott mindenki számára világos volt, hogy egy olyan, elkötelezett, katolikus ember tanulmányait támogatják és tudományos pályáját segítik, aki a keresztény teológiai és filozófiai hagyományt azért kutatja elszántan, hogy annak értékeit minél szélesebb körben megismerjék - hasonlóan másokhoz, a CEU-n tanító barátaimhoz és számos egykori diáktársamhoz. Ne feledjük, hogy a CEU könyvtára megszégyeníti a többi magyarországi egyetem könyvtárait, kapcsolatrendszere, nemzetközi beágyazottsága példamutató. És még egy: a Sator Quartet talán eddigi legjobb koncertjét a CEU-n adtuk, a Medieval Studies tanszék megalapításának huszadik évfordulóján. Esztelen és felelőtlen dolog a CEU-t kiutálni Magyarországról. Szürreális történet.

Heidl György a nemzeti ünnep alkalmából idén március 14-én a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át.

süti beállítások módosítása