Rendeződni látszik Cseh Péter Mihály ügye
SZEMlélek 2017. március 28.

Rendeződni látszik Cseh Péter Mihály ügye

A katolikus papot püspöke tavaly eltiltotta a hivatalos lelkipásztori tevékenységek végzésétől. Úgy tűnik, véget ért az eljárás.

cspm.jpg

– Főpásztorom visszahelyezett a nyilvános papi szolgálatba és április elsejével Vásárosdombóra küldött plébániai kormányzónak – adta hírül közösségi oldalán a virtuális térben nagy hatást elérő fiatal pap.

A SZEMléleken többször írtunk vele kapcsolatban: itt olvasható vele készült interjúnk, sokan rajtunk keresztül találkoztak a miniszterelnöktől választ váró videójával, pár hete pedig olvasói kérdés nyomán igyekeztünk utánajárni, hol is tart az egyházmegyei vizsgálat ügye. Akkor azt a tömör választ kaptuk, hogy rövidesen várható a folyamat lezárása.

A Pécsi Egyházmegye honlapjára cikkünk megjelenését követően, tegnapi dátummal került ki az alábbi közlemény:

Tudatjuk az egyházmegye papjaival és híveivel, hogy Cseh Péter Mihály atya tevékenységével kapcsolatban 2016. július 15-én megkezdett előzetes vizsgálat a mai napon lezárult.

A szerteágazó tevékenységre vonatkozó vizsgálat nem tárt fel olyan szempontot, amely az atya további szabályozott papi szolgálatát akadályozná, így az eljárás idejére vonatkozó nyilvános papi működéstől való eltiltás a mai nappal megszűnt.

Cseh Péter Mihály atya 2017. április 1-jével Vásárosdombóra kapott plébániai kormányzói kinevezést. További intézkedésig mindennemű médiaszereplése tiltott.

Foglaljuk imáinkba személyét és szolgálatát.

süti beállítások módosítása