Rechnitzer János: Buta döntés volt
SZEMlélek 2017. február 25.

Rechnitzer János: Buta döntés volt

A regionalizmus tudományának professzora is elmondta véleményét az olimpiarendezéssel kapcsolatos, zsákutcába jutott/juttatott folyamatról.

rechnitzer.jpg

A győri Széchenyi István Egyetemen dolgozó tudós szakember elsődleges kutatási területe a regionalizmus, amely a különböző térségek helyzetével, relációjával, az előnyökkel, hátrányokkal és a fejlesztési lehetőségekkel foglalkozik. Ilyen megközelítésben különösen is érdekes az olimpia-vita, hiszen a látszólag fővárosi ügy az egész országot érintette volna, legalábbis az árat a népesség azon 4/5 része is fizette volna, amely vidéken él. A másik különlegesség a megszólalásban, hogy olimpiát igenis rendeznek hazánkban, ráadásul idén, éspedig Győrben. Az EYOF, vagyis az ifjúsági olimpia előkészítése külön színt adott a Kisalföld által készített interjúnak, amely ide kattintva olvasható teljes terjedelmében. Az alábbiakban ebből a beszélgetésből idézünk néhány választ Rechnitzer professzortól.

Azt nem tudom, miért nem akarjuk az olimpiát, de azt igen, hogy 2006 óta a nemzet nagyon megosztott, s a szakadék folyamatosan szélesedik. Ebből a tízéves, állandó megosztottságból ne várjuk, hogy a nép egyszer csak egységesen kiáll majd egy nagy ügy, egy nagy rendezvény mellett. Ez az egyik legnagyobb tragédia. Az olimpia csak szenvedő alanya a helyzetnek. Ráadásul olyan messzinek tűnik 2024, hogy addig nem is lát el egy ember.

...nem biztos, hogy nemzeti konzultációkkal kell megkérdezni az embereket, hanem oda kell menni hozzájuk. Másrészt az embereknek bizonyos mértékig sok mindenből elegük van. S ezt az elégedetlenséget most kifejezték ezzel az aláírással. Ez demonstráció, figyelmeztetés is.

Az EYOF-nak a győri emberek azért jobban érzik a pozitív következményeit. Már az ifjúsági olimpia előtt elindult egy olyan városfejlesztési folyamat, amelyre az EYOF csak rátett, kiegészítette azt. Kinyílt a város, fejlődött az egyetem, elveszett városrészeket hoztak vissza... Szóval ezek működnek. Más kérdés, hogy hogyan fogjuk majd később finanszírozni a létesítményeket. Mi, győriek bízunk abban, hogy gazdag város vagyunk, képesek leszünk fenntartani. Jó ötlet volt az is, hogy előbb készült el az uszoda, az emberek már látják, hogy az EYOF-ra épült, rendben, de a miénk, járunk oda, jó ez. Ha itt kezdenének aláírásokat gyűjteni, néhányan heccből talán aláírnák, de nem hiszem, hogy a fővárosi eredmény közelébe érnének.

Nagy hiba volt, hogy 2015-től nem volt társadalmi diskurzus, vita. Nem mutatták ki a kártyákat. Ne egy százoldalas tanulmánnyal jöjjenek, mert ez nem működik. S ami nekem nagyon fájó és sértő, hogy úgy tűnik, mintha ez csak Budapest ügye lenne. Bocsánat, van még nyolc és fél millió magyar ebben az országban, aki ugyanúgy fizet ebben a történetben. Minket senki meg nem kérdezett - jelzem, azóta se. Pedig ez a nemzet ügye.

Ha egy helyi népszavazáshoz - mert ez is az - összegyűjtöttek annyi aláírást, hogy ki kell írni, akkor meg is kell tartani. Látni kell, hogy mi az emberek véleménye. Akik pedig ennyire hisznek az olimpiában, azok dobják be magukat, bizonyítsák be! (ezt pár órával a visszalépés bejelentése előtt mondta a professzor)

(ezt pedig másnap) Ez egy elhamarkodott, buta döntés volt. Továbbra is azt mondom, hogy az lett volna az egyetlen, egyértelmű válasz ebben a kérdésben, ha a kormány, a főváros és a MOB elmondja az érveit, s ha az embereknek mégis kevés ez, akkor úgy lépnek vissza az olimpiától, hogy a magyarok mondták ki: nem kérnek ebből.

(Forrás: kisalfold.hu, fotó: uni.sze.hu)

süti beállítások módosítása