Lehet-e nevetni Szent Ferenc életén?
SZEMlélek 2017. február 24.

Lehet-e nevetni Szent Ferenc életén?

A Nemzeti Színház műsorra tűzi Az Úr komédiásai - Képek Assisi Szent Ferenc életéből című darabot. Bozsik Yvette rendezését február 24-én mutatják be.

urkom.jpg

A Szent Ferencet alakító Bakos-Kiss Gábor szerint a mű szerzője, Michel de Ghelderode víziószerű, szuggesztív képekben gondolkodott: azokat a fontos eseményeket, fordulópontokat villantja fel Szent Ferenc életéből, amelyek mindenki számára ismertek. Ezek a képek allegorikusak, az elsőben például Szent Ferenc láza egy táncos személyében jelenik meg. Az előadás is ezeket a képeket igyekszik minél intenzívebben kibontani. A madarakat is, amelyek Szent Ferenc életének jelentős szereplői voltak, táncművészek jelenítik meg.

Mint mondta, fontos volt számukra, hogy a derűn, a humoron keresztül közelítsenek a dolgokhoz, és azt a fajta boldog állapotot, amelyben Szent Ferenc létezhetett, és amely több mint 700 év távlatából is mosolyra fakasztja az embereket, megjelenítsék a színpadon.

urkom2.jpg

- El kell jönni és meg kell hallani azokat a metsző és húsba vágó mondatokat, amiket ez a flamand szerző, Ghelderode 1926-ban megírt, mert 2017-ben az aktuálisnál is aktuálisabbak ezek a sorok, amelyeken keresztül elmeséli Szent Ferenc történetét - hangsúlyozta Bakos-Kiss Gábor.

(Forrás: MTI, Eöri Szabó Zsolt fotói a próbán készültek)

süti beállítások módosítása