Milyen ruhát (ne) hordjon a visszavonult pápa?
Gégény István 2017. január 28.

Milyen ruhát (ne) hordjon a visszavonult pápa?

Az egész világ hozzászokott a különleges helyzethez, hogy időnként két fehér reverendás pápa szerepel egyazon fotón: egy aktív és egy visszavonult. Teológusok szerint nincs ez így jól.

2papa1.jpg

Közel négy éve tart a kivételesnek mondható állapot, amit XVI. Benedek lemondása idézett elő. A katolikus egyház vezetői ugyanis nem szoktak visszalépni, pápai szolgálatuk jellemzően halállal ért véget az egyház két évezredes fennállása során. A sajátos helyzet bekövetkezte óta többször előfordult - már az utód megválasztását követő harmadik héten is -, hogy Ferenc és Benedek találkoztak, együtt mutatkoztak. Bár a közvéleménynek nem nagyon érzékelhető bármiféle kifogása az ellen, hogy mindkét személy a pápai öltözéknek számító teljesen fehérben jelenik meg, Hubert Wolf német egyháztörténész szerint zavart okozhat az azonos megjelenés, amely azonos funkcióra, szerepkörre utalhat - olvasható a domradio.de cikkében.

2papa3.jpg

Hasonlóan vélekedik Ulrich Nersinger Vatikán-szakértő, aki szerint egyértelműbb helyzetet teremtene, ha csupán az egyházat valóban vezető, aktívan regnáló pápa viselne fehér ruhát. Úgy érzékeli, a képek hangosabban beszélnek a szavaknál, a két fehér ruhás személy közös fotói, együttes megjelenései a szimbolikus kommunikáció szintjén egyenesen katasztrofálisak.

2papa2.jpg

Hubert Wolf arra is emlékeztet, hogy bár ritka esemény egy pápa lemondása, nem teljesen példa nélküli. Két esetben is előfordult a történelem folyamán hasonló döntés az egyház akkori vezetője részéről, ráadásul mindkét esetben ugyanaz történt: az adott személy nem használta a továbbiakban pápaként választott nevét, és újra bíborosi ruhát öltött. Hogy ez miért nem történt meg Benedek emeritus pápa esetében, arra a válasz talán Ferenc pápa lelki karakterében keresendő. Ahogy saját esetében sem a ruházat áll a szolgálat középpontjában, úgy elődjére vonatkozóan sem érezte valószínűleg fontosnak, hogy megváltoztassa, előírja az emeritus pápa viseletét.

2papa4.jpg

Amíg a nevezett teológusok legalábbis szabályozásért kiáltanak, fura lenne belegondolni, hogy ne úgy legyen, ahogy most van: amikor korunk két nagyszerű egyházi vezetőjét láthatjuk néha közös képeken, ez sokunkban inkább örömet, lelki felüdülést, megérintettséget okoz, semmint zavart.

Ferenc pápa nyitott hozzáállása ehhez a területhez azt üzeni: nem a ruha teszi az embert.

süti beállítások módosítása