Az iszlámot is szétrombolja a keresztényellenesség?
SZEMlélek 2017. január 27.

Az iszlámot is szétrombolja a keresztényellenesség?

Rétvári Bence államtitkár szerint ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában; minden öt vallási üldözött közül négy keresztény.

- Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára "Az összefogás új lehetőségei az üldözött és diszkriminált keresztény közösségek érdekében" című nemzetközi konferencián január 27-én.

retvari_kocsis.jpgKocsis Fülöp metropolita és Rétvári Bence államtitkár a rendezvényen (MTI Fotó: Marjai János)

Az államtitkár felidézte: valamennyi párt támogatásával közös határozatot fogadott el a parlament arról, hogy elítélik a keresztényüldözést, az Iszlám Állam tevékenységét, és felszólítják a nemzetközi büntetőbíróságot, hogy kezdeményezzenek eljárást népirtás miatt. Rétvári Bence akcióterv elfogadását javasolta a tanácskozás résztvevőinek.

A rendezvényen Hölvényi György európai parlamenti képviselő elmondta: szerinte egy kereszténydemokrata politikus legfőbb feladata az EP-ben, hogy felhívja a figyelmet egy vallástalan Európában a keresztények szenvedésére és közös cselekvésre késztesse az európai partnereket. A politikus úgy vélekedett, nemcsak a kereszténységre veszélyes, de az iszlámot is szétrombolja a keresztényellenesség.

A tanácskozás második részében zárt ajtók mögött külföldi keresztény szervezetek képviselői számoltak be működésükről, illetve a közösségüket ért atrocitásokról.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása