Kerényi Lajos: Még nem láttam senkit Isten nélkül meghalni
SZEMlélek 2017. január 08.

Kerényi Lajos: Még nem láttam senkit Isten nélkül meghalni

A népszerű piarista atyát megpróbálták beszervezni a III/3-ba. Ez nem sikerült, viszont hadifogolyként elhatározta, hogy megtéríti a szovjeteket. 89 évesen is aktívan szolgál, sokakat kísér el a halál kapujáig.

kerenyilajos1.jpg

Lajos atya nevét sokan az egerszalóki ifjúsági találkozók kapcsán ismerik, de a fővárosi kórházak munkatársai és az ott fekvő betegek is barátként, közülük valóként üdvözölhetik a hamarosan kilencvenedik évébe lépő lelkipásztort. A Magyar Idők egy különleges feloldozás történetét írta meg vele kapcsolatban. A teljes cikk ide kattintva olvasható, néhány részletet kiemeltünk a lelkiatya szavaiból.

Érettségi előtt, tizennyolc éves koromban besoroztak, és frontharcosnak vittek a dunántúli hadműveletekhez. Az oroszok elfogtak, és kivittek a Donyec-medencébe, szénbányába. Először ott találkoztam közelebbről a szocializmus világával. (...) Elhatároztuk, hogy megtérítjük a Szovjetuniót. Bíztunk a kereszt erejében, és igazunk is volt. Az oroszok szinte mindenünket elvették, a bőrből készült katonai bakancsaink helyett például fatalpú, vászonfelsőből álló hitvány lábbeliket kaptunk. Sík–Schütz Imádságoskönyvemet és Kempis Krisztus követése kötetemet viszont megtarthattam, haza is hoztam és „ereklyeként” őrzöm ma is. Elvették kereszt-nyakláncainkat is. Ám hamarosan visszaloptuk, és mindig jól láthatóan viseltük, hadd sugározzon, hadd vegyék észre minél többen. Az ezüstlánc nem kellett, csak a kereszt. Amikor meglátták, jöttek is hozzánk a felszíni munka során vékony lábú, felpuffadt hasú, skorbutos helyi kisgyerekek, akik csókolgatták a Szovjetunióban ritka kincsnek számító keresztet. Éreztük: jelen van az Isten.

Szobáról szobára kopogtatok [a kórházakban], és ha jelzik, hogy szükség van rám, beszélgetek a betegekkel. Legtöbbet haldoklókkal és öregekkel vagyok. Ott már letisztul minden. Nyitottabbak, de sok a félelem is. Meg kell értetni velük, hogy az emberi élet nem ér véget a földi halállal. Több mint hatvanéves kórházlelkészi tapasztalat után azt mondhatom, hogy még nem láttam senkit Isten nélkül meghalni.

süti beállítások módosítása