Rétvári Bence: Azt szeretnénk, ha mindenki békében élhetne a saját otthonában
Gégény István 2016. szeptember 29.

Rétvári Bence: Azt szeretnénk, ha mindenki békében élhetne a saját otthonában

Keresztényüldözés, a népszavazás tétje, lehengerlő kampány, a hit megélése politikusként, Európa jövője – bőven akadt közös témánk a KDNP alelnökével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárával.

– Amikor belegondoltam, honnan indulhatna a beszélgetésünk, eszembe jutott, hogy a kereszténységnek köszönhető az egyetemista korunkban kötött ismeretségünk, barátságunk.
– Így van.

– Ebből kiindulva személyes kérdéssel nyitnám a dialógust. Te bekerültél a nagypolitika világába, belőlem kommunikátor lett. Sajtómunkásként különösen érdekel, s talán az olvasók is kíváncsiak rá, hogy keresztényként miként lehet hű maradni a hitedhez egy olyan világban, amelyet átszőnek az érdekek, ahol mindennapi gyakorlat a pártoskodás.
– A keresztény emberek számos foglalkozás művelése esetén találkoznak nehézségekkel, morális kihívásokkal. Így vannak ezzel az orvosok, a cégvezetők, s valóban, a politika világa is ide tartozik. A mi esetünkben fokozottabb a felelősség, hiszen a tevékenységünk a nyilvánosság előtt zajlik. Számomra nagy segítséget jelent a hitem gyakorlása terén a családom, a barátaim, a neveltetésem. Ráadásul a KDNP tagjai hasonló világnézetű emberek, így a közvetlen munkakörnyezetemben sok emberben találom meg ugyanazokat az értékeket, amelyek számomra fontosak. A politikai családunk valójában egy közösség, amely erőt ad számomra.

3_3.jpg

– Azért érdekes, amit mondasz, mert a beszélgetésünk alapját adó európai válsághelyzet egyik fő okának az tűnik, hogy a CDU elnöke, Angela Merkel és a Fidesz-KDNP által a legutóbbi időkig képviselt álláspont – népvándorlók korlátlan befogadása kontra kerítésépítés – mintha éles ellentétben állna egymással. A kék sarokban a magyar kereszténydemokraták, a piros sarokban a német kereszténydemokraták. Hogyan kerülhet szembe ennyire önmagával a kereszténydemokrácia?
– Az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy jelentős hozzáállásbeli különbség mutatkozik Nyugat-Európa és Közép-Kelet-Európa gondolkodásmódjában. Ennek az az alapja, hogy a nyugati országokkal szemben a mi régiónk nemzeteinek nem voltak gyarmatai, a XX. század meghatározó részét szovjet elnyomás alatt töltöttük, ebből fakadóan külső forrásokra való támaszkodás helyett jellemzően a magunk erejében bízunk. Az is szerepet játszhat az eltérő gondolkodásban, hogy a mi politikusaink nincsenek kitéve négyévente annak a helyzetnek, hogy a nagyvárosokban élő nagy létszámú bevándorlói közösségek szavazataira számítva számukra kedvező döntéseket kellene hozni. Amire tehát a kérdés vonatkozik, nem politikai, hanem történelmi alapú különbözőség. Azt látjuk, hogy ebben a témában felborultak egész Európában a klasszikus jobb-és baloldali politikai erővonalak, Dániában például a bal oldal ellenzi leginkább a bevándorlást, de tovább is tudnám sorolni a példákat a normál politikai logikának ellentmondó helyzet jeleit. A bevándorlás kezelésének kihívása a hagyományos pártpolitikákat felülíró összeurópai sorskérdés.

– Térjünk rá a közelgő népszavazásra, az ezzel kapcsolatos kormányzati üzenetekre! Számomra szimpatikus, ahogy vezető politikusok beszélnek az elmúlt hetekben a menekültekről. Az kevéssé érthető viszont, hogy miközben most áldozatoknak tartják a menekülteket, hónapokkal ezelőtt miért voltak ugyanők potenciális bűnözők, akik elvennék a magyarok munkáját, veszélyesek stb. Mi a hangnemváltás oka, ha egyáltalán történt tudatos hangnemváltás?
– A kampány során tényeket közöltünk, tényeket írtunk ki a plakátokra, most is ezt tesszük. A többségében iszlám vallású, erős indentitású bevándorlók veszélyt jelentenek a legyengített identitású keresztény Európa értékvilágára. Azért mondjuk, hogy áldozatok ezek a tömegek, mert egy hamis ígéret mentén kockáztatják az életüket, sodorják magukat is veszélybe. Azt gondoljuk, az lenne a legjobb, ha mindenki békében élhetne a saját otthonában. Ehhez mit kell tenni? Segíteni kell, hogy ott, ahol ezek az emberek élnek, hozzájáruljunk a biztonságuk megteremtéséhez. Rossznak tartjuk, ha intézményesülne a tömeges embercsempészés.

– Biztosan te is tapasztalod, hogy ez a lehengerlő kormánykampány, maga a folyamatosan felszínen tartott téma komoly megosztottságot okozott az országban. Elindult az interneten egy keresztények által megfogalmazott petíció, amely szerint a kormány félelmet kelt, amely gyűlöletet ébreszt az emberekben. Olvastad-e ezt a felhívást, s mit gondolsz a megosztottságról?
– Nem találkoztam még ezzel a petícióval, de olvastam Böjte Csaba atya, Balás Béla, Kaposvár katolikus püspöke, Kocsis Fülöp, hajdúdorogi görögkatolikus érsek, Lehel László, lelkész, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Márfi Gyula veszprémi érsek és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökségének nyilatkozatait is, hogy részt vesznek a népszavazáson és ők is nemmel szavaznak. Minden társadalmi kérdésre igaz, hogy megjelennek eltérő vélemények az adott témával kapcsolatban. Veszélyesnek tartanánk, ha nagy számú bevándorló Európába érkezésével párhuzamos társadalmak alakulnának ki magyar településeken is. Az a célunk, hogy megvédjük Európát. Mi is tudjuk, hogy az ide érkezők egy része valódi menekült, míg a többség valamiféle jobb élet reményében indult útnak, nem háború elől menekülnek. Egyszerűen nem tartható fenn, hogy korlátlan számban érkezzenek tömegek Európába beláthatatlan ideig. Jelentős többségük más vallású, más identitású, veszélyeztetik a mi identitásunkat. Ha nem cselekszünk elővigyázatosan, a keresztény Európa múlttá lehet néhány generáción belül és egy ma még ismeretlen, iszlamizált kultúrájú kontinenssé válhat Európa. Korábban olyan társadalmi kérdések merültek fel, hogy Európa keresztény legyen vagy szekuláris, később hogy keresztény legyen vagy multikulturális. Mára azt lett a kérdés, hogy Európa keresztény kultúrájú társadalomként éli-e túl a válságot vagy pedig iszlám kultúrájú társadalommá válik. Az észak-iraki Erbilben magyar állami és egyházi támogatásból egy keresztény iskola építése kezdődött el. Emellett 3 millió euróval járultunk hozzá a nemzetközi újjáépítési projekthez a Madad Fund keretein belül.

– A kampánynál maradva egyértelműnek tűnik az üzenetek mennyiségéből, hogy a kormány szinte mindent egy lapra tett fel. Aligha él ember az országban, aki ne értesült volna róla, hogy népszavazás lesz október 2-án. Mi a vesztenivaló? Mi történik, ha nem lesz érvényes a népszavazás, és mi várható, ha kellő számban szavaznak a kormány szándéka szerint?
– Ennek a népszavazásnak az eredménye teljes mértékben meghatározza a következő fél évszázadot. Ez olyan döntés, amit nem lehet 4 év múlva korrigálni, generációkra szól. Azt szeretnénk, hogy döntsék el az emberek, vállalják-e a kényszerbetelepítéssel járó kockázatokat. Minél több nem szavazat érkezik, annál erősebb felhatalmazást kap a kormány az ország szuverenitásának megvédésére az EU politikájával szemben. Ez a döntés arról szól, hogy megakadályozzuk-e a kényszerbetelepítési kvóta alkalmazását, amely megváltoztatná az országunk kultúráját, társadalmát, közbiztonsági és szociális helyzetét, növelné a terrorfenyegetettséget.

– Az EU országai, vezetői jelenleg is keresik a megoldást a válságra, s érkeznek olyan hírek, amelyek az eddigi felvetések helyett újabb befogadási koncepció felé mutatnak. Mi értelme a népszavazásnak, ha nem is lesz kvóta, így nincs mit elutasítani?
– Akkor nem lesz kvóta, ha sikeres lesz a népszavazás. Ha a magyar emberek nem fogják elég hangosan kimondani, hogy nem kérünk belőle, akkor Brüsszel addig fog ügyeskedni, míg végül igenis lesz kvóta. Ahogy ezen a héten Jean-Claude Juncker a France24 televízióban fogalmazott: a kelet-európai országok tanulják meg szeretni a kvótát. Szerinte az uniós kormányok jóváhagyták és támogatják a kvóta tervét. Ebből is egyre jobban látszik, egyre csak tisztul a kép: Brüsszel az emberek akarata ellenére is tűzön-vízen át végig akarja verni a kvótát. Eddig nyolc javaslatot nyújtottak be, szerepelt ezek között betelepítés, családegyesítés, a kvótaellenes országok megbüntetése, és eddig egyiket sem vonták vissza.

– Érkezett néhány kérdés a SZEMlélek blog olvasóitól is a mostani beszélgetésünkhöz. Az egyik arra a petícióra vonatkozik, amire már kitértünk. Egy másik kérdező a Nógrád megyei közgyűlés vitás helyzetéről érdeklődik, ott ugyanis sajtóhírek szerint levetették a keresztet az ülésterem faláról. Van-e olyan szabályozás ennek nyomán ma hazánkban, ami tiltaná keresztény vallási jelképek elhelyezését közintézményekben?
– Nem tudom, mi állhat a helyi döntés hátterében. Ez azért is furcsa, mert ma minden közintézményen kint van a kereszt, ott van a címerben, a Szent Koronán. Magyarország keresztény hagyományú ország, nemzetünkhöz hozzá tartozik a kereszténység. A keresztek levetetése kapcsán viszont aggódva tapasztalom, amint egyes európai országokban a bevándorlók iránti félreértelmezett tiszteletből eltávolítják a kereszteket. Abszolút helytelennek tartom, hogy ez egy sokfelé terjedő álláspont. Úgy gondolom, az a bevándorló, aki nem agresszív szándékkal érkezik, azt nem zavarhatja a kereszt jelenléte, akit viszont mégis, az nem békés szándékkal érkezett. Az ilyen intolerancia Európában pedig nem tolerálható. A magyar kormány álláspontja, hogy meg kell állítani azt a fenyegető folyamatot, amely szerint az európaiaknak kellene integrálódniuk, igazodniuk a bevándorlókhoz és nem fordítva.

– Ferenc pápa gyakran szólal fel a falak építése, a menekültek terroristaként kezelése ellen. Van-e szembenállás közte és a magyar kormány között?
– Amikor Ferenc pápa menekülteket fogad be, ilyen példákat említ, ott mindig rendezett státuszú érkezőkről van szó. Ilyen embereket Magyarország is befogad, sőt, nagyobb, jelentős juttatást kapnak, tehát a lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk. A magyar állam fejenként havi 140 ezer forintot költ a menedékkérők ellátására, vagyis egy magyar munkavállalót illető minimálbér közel másfélszeresét. A vatikáni megnyilatkozásokban is látható, hogy különbséget tesznek menekült és gazdasági bevándorló között. Azt gondoljuk helyesnek, hogy a törvényi előnyök csak a törvények betartóinak járjanak, különben igazságtalanok lennénk.

– Te felügyeled az újonnan létrejövő keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. Ilyen állami szervezetet talán a magyar kormány hozott létre elsőként a kontinensen. Miben több ez a lépés annál, ahogy eddig is segítették mind az egyházak, mind az állam a távoli országok rászorulóit?
– Két fontos tabut törünk szét általa. Egyrészt eddig nem lehetett nyíltan kimondani, hogy mi a világ 80 országában üldözött keresztényeken akarunk segíteni. Amíg jóval kisebb létszámú, jóval kevésbé fenyegetett csoportok sokkal nagyobb médianyilvánosságot kaptak, addig a politikailag korrekt közbeszédben tabunak számított keresztények megsegítéséről, keresztényüldözésről beszélni. Magyarország viszont keresztény kultúrájú ország, így – keresztény szóhasználattal élve – állapotbeli kötelességünk segíteni hittársainkon. A másik fontos áttörést az jelenti, hogy eddig is küzdöttek a keresztényüldözés ellen sokan, ám arra nem volt példa, hogy civil szervezetek mellett állami szinten képviselje bárki a témát az ENSZ, EU megfelelő fórumain. A helyettes államtitkárság létrehozása minőségi előrelépést jelent, hatékonyabban tudunk fellépni az üldözött keresztények megsegítése érdekében. Példákkal is tudom érzékeltetni, miről van szó. Amíg a Közel-Keleten 100 éve minden 4. ember keresztény volt, ma minden 33. ember az csupán. Irakban 1947-ben 4,2 millió keresztény élt, 10 éve 1,5 millióan voltak, ma 250 ezerre csökkent a létszámuk. Ez a tendencia áramolhat most be Európába is. Van munkánk bőven.

Beszélgetőtárs: Gégény István

süti beállítások módosítása