Vatikán a színfalak mögött
SZEMlélek 2016. szeptember 21.

Vatikán a színfalak mögött

Aki járt már a Vatikánban, annak azért, aki még nem, annak azért lesz érdekes az alábbi összeállítás, mely a városállam titokzatos szerkezetéről számol be sok-sok képpel. Két hónapig tartó egyeztetés és engedélyeztetési folyamat után a Guardian fotóriportere belépést kapott a Vatikán „hátsó folyosóira”.

Christian Sinibaldi fotós nem mindennapi lehetőséget kapott: a Vatikán működésébe, a „színfalak” mögött megbúvó életbe kapott betekintést. Megismerhette a belsős dolgozókat, olyan pillanatokat megörökítve, melyeket a kívülállók talán sosem láthatnának. 

1000_1.jpg

Sinibaldi 20 éves korában már dolgozott egyszer a Vatikánban – akkor a műalkotások dokumentálásában segített -, s azóta visszavágyott oda. A csend, a szépség és a kézzel fogható történelem bámulatba ejtő, mondta a fotós.

1000.jpg

Láthatjuk a beöltözve várakozó papokat, akik székeken ülve félálomban várják egy reggeli ünnepség kezdetét. A háttérben dolgozó nővérek életébe is bepillantást nyerhetünk, akik a Vatikánban élnek és feladatuk a ceremóniákon használt öltözékek mosása, előkészítése.

1000_2.jpg

A Vatikán egyik jellegzetes eleméről, a Svájci Gárdáról is többet tudunk meg: az ünnepélyes eskütételre minden év májusában kerül sor, így emlékeznek az 1527-ben elhunyt 147 bajtársuk emlékére, akik a pápa védelmezése közben veszítették életüket. Idén 23 új gárdista tett esküt, majd másnap családjaikkal együtt fogadta őket a pápa. A Svájci Gárda feladata a pápa és lakóhelyének védelme, de elkísérik őt utazásaira is.

1000_3.jpg

800.jpg

A biztonság biztosítása sokkal bonyolultabbá vált. Ferenc pápa nagyon közel áll az emberekhez, tudja, milyen kockázatot vállal ezzel és még így is folytatni akarja, mondta az egyik gárdista Ferenc pápa audienciájáról és a Szent Péter téren szokássá vált körautózásáról kérdeztek.

1000_4.jpg

1000_6.jpg

A Guardian teljes fotósorozata ITT tekinthető meg.

süti beállítások módosítása