A kritikák jót tesznek a pápának
SZEMlélek 2016. augusztus 18.

A kritikák jót tesznek a pápának

Antonio Socci olasz újságíró egy könyvbe gyűjtötte össze a Ferenc pápa elleni kritikákat, amelyek főleg az ún. „nyugati világban”, főleg konzervatívok körében terjednek , miközben egyre szélesebb azoknak a tömege (vallásra, világnézetre való tekintet nélkül), akik rokonszenveznek stílusával, vagy egyenesen rajongnak érte.

francis_1.jpg

Roberto da Mattei ismerteti Socci könyvét, amely a Magyarországon is ismert – sajnos, néha méltatlan és elvadult – kritikákat összegezi, és kommentárt fűz hozzájuk. De ami a legérdekesebb: közli azt a kézírásos levelet, amelyet Ferenc pápa írt Socci újságírónak, aki elküldte könyvét a Szentatyának. Ferenc pápa, miután olvasta a könyvet, köszöntet mondott neki.

Kedves Testvérem! Megkaptam könyvét és mellékelt levelét. Sok köszönet ezért a gesztusáért! Az Úr fizessen meg érte! Elkezdtem olvasni a könyvet, és biztos vagyok benne, hogy a sok itt közölt anyag jót tesz nekem. Mert valójában a kritikák is segítenek bennünket, hogy az Úr egyenes útján járjuk. Őszintén köszönetet mondok az Ön és leánya imáiért. Megígérem, hogy én is imádkozom mindnyájukért: kérem az Urat, hogy áldja meg és a Madonnát, hogy őrizze Önöket. Testvére és szolgája az Úrban: Ferenc.

Azt mondhatnánk, hogy Ferenc pápa Socci újságíróhoz intézett levele minden kritikusát – progresszíveket és tradicionalistákat egyaránt – átfogja. De függetlenül a szándékoktól, itt a tényeket kell tekintenünk: ebben az esetben az, hogy Ferenc pápa értékeli kritikusait. Ferenc pápa Soccihoz intézett szavai kiterjednek mindazokra, kik az utóbbi években bírálták az új pontifikátust - teszi hozzá Roberto da Mattei.

És Matteo több ismert kritikust, katolikus írókat is megnevez, akik Ferenc pápa egyes kijelentésit, erkölcsi és politikai témákat is érintő megnyilatkozásait bírálták, kiragadva azokat a szövegösszefüggésből és Ferenc pápa teljes tanítóhivatali megnyilatkozásából.

Ez a széttöredezett véleményhalmaz növekszik, mint dagálykor a tengerár. Sajnos, megbontja az egyház egységét. Pedig a hívő katolikusoknak az lenne a feladatuk, hogy elsőként álljanak ellent az egyházi egység rombolásának.

Szabó Ferenc SJ

süti beállítások módosítása