Alig akart hazajönni Krakkóból, az Ifjúsági Világtalálkozóról a SZEMlélek blog "kiküldött tudósítója", akit élményeiről, lelki gazdagodásáról és a jövő zenéjéről is faggattunk.
– Köszönjük, hogy folyamatosan tudósítottál Krakkóból, az IVT-ről. Hogy érezted magad ebben a sajátos szerepben, hiszen résztvevő is voltál, plusz te lettél sok itthon maradt ember szeme?
– Nagyon örültem, hogy részt vehettem az IVT-n, és hogy jelenthettem nektek Krakkóból. Jó érzés volt tudni, hogy ugyanolyan lelkesen olvastátok a blogot, mint amilyen lelkesek voltunk mi is, és hogy sikerült titeket is bevonni a krakkós hétköznapokba.
– Mi az, amit leginkább megőriztél ebből a pár különleges napból, a tömegből, a programok forgatagából?
– Természetesen csodálatos érzés volt közelről látni Ferenc pápát, de a legfőbb dolog, ami megmaradt, az a nemzetek közötti összetartás volt. A nagy tömeg ellenére, ha valaki rosszul lett, a többiek egyből a segítségére siettek. Az irgalmasság évében megmutatták a fiatalok, hogy ők is tudnak irgalmasok lenni.
– Hogy találtatok egymásra Zolek kollégával, a TVShoeShine száguldó riporterével?
– Zolek a shalomosokkal érkezett, akiket én is ismerek már közel négy éve. Amikor a nővéremet "látogattam meg", akkor futottam vele össze, és felmerült benne az ötlet, hogy streameljünk együtt. Így születtek meg a vlogok. Természetesen sokkal egyszerűbb volt, mint cikket írni, mert ez csak 5 percbe telt, amíg az írás elég sok időt vett el az alvástól, ennek ellenére minden pillanatát élveztem.
– Nem volt sima a hazaút: kint ragadtatok, mert lerobbant az értetek induló busz. Ezt a lehetőséget is kihasználtátok, tovább tudósítottatok a helyszínről. Történtek még ilyen kegyelmi véletlenek veled az elmúlt napokban?
– Igen. Nagyon sok barátot szereztem ezalatt a +23 óra alatt. Az egyik iraki ismerősömmel együtt kerestünk mogyorókrémet a megmaradt zarándokcsomagokban. Végül megállapítottuk, hogy mindenki arra pályázott, így nekünk már nem maradt, de ezt kompenzáltuk egy kis csokival. Egymással megosztottuk a saját ennivalónkat, mert tudtuk, hogy mindenki éhes. Azt hiszem, ilyenkor tudjuk igazán értékelni a legkisebb örömöket.
Egyáltalán nem bánom, hogy ott ragadtunk Krakkóban. Talán ez egy kicsit az én hibám is, mert amikor imádkoztam, megemlítettem, hogy nagyon nem akarok hazamenni. Úgy néz ki, meghallgatott a Jóisten.
– AZ IVT véget ért, bár az első, 1986-os ilyen program óta nem befejezéssel, hanem küldetéssel zárulnak ezek a találkozók. Te mit viszel haza, ami eddig nem volt benne életed hátizsákjában?
– Nagyon sokat változtatott a dolgokhoz való hozzáállásomon az IVT. Sokkal nyitottabb lettem. Egy időben úgy éreztem, hogy nem találom a helyem, most pedig mintha kicseréltek volna. Újra a régi önmagam vagyok, aminek nagyon örülök.
– Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akiket érdekelnek a lelki dolgok, talán Istennel is "szemeznek", de nem nagyon kerültek eddig szorosabb kapcsolatba az egyházzal? Miért érdemes katolikusként élni?
– Először is azt, hogy ne féljenek nyitni Isten felé, mert Ő mindig ott van mellettünk, csak azt várja, hogy mi mikor engedjük be a szívünkbe. Nagyon nagy ajándék számomra, hogy a szüleim katolikusnak, kereszténynek neveltek. Ezzel kaptam egy stabil értékrendet, ami életem végéig elkísér majd. Másrészt jó dolog tudni, hogy mindig van mellettem Valaki, akire számíthatok, akár vidám vagyok, akár szomorú. Lehet, hogy abszurdnak hangzik, de nekem nagyon sokat segítettek az Istennel való beszélgetéseim. Olyan kérdésekre kaptam választ, amiben mások nem tudtak segíteni. Azt hiszem, a legfontosabb az, hogy merjünk hinni és bízni Istenben. Ő tényleg csak arra vár, hogy mi befogadjuk Őt.
– Most eltűnsz a netről, vagy a jövőben is találkozhatunk még veled?
– Még nem tűnök el, ugyanis lesz egy utolsó búcsúposzt az IVT-ről. Sajnos a fáradtság miatt az alvás előtérbe került, így nem tudtam annyit írni, amennyit szerettem volna. Egyébként felmerült bennem a gondolat, hogy saját blogot indítok, persze csak akkor, ha lesz bennem elég spiritusz és kellő inspiráció, de ez még a jövő zenéje.
(Beszélgetőtárs: Gégény István)
