Szerintem kétféle Istent kereső fiatal van: aki találkozott már az Istennel, és aki megismerni akarja. Azok a fiatalok óriási hátrányban vannak, akik még keresnek. Na nem mintha úgy ellenne bújva az Isten, sőt. Túl sok utcán ott van a túl sok isten.

Az elmúlt kétezer év során az Isten beköltözött a templomba, már nem az utcán kell keresned! Csak ott kényelmesebb, mert óriási plakátok hirdetik az „isteni tulajdonságokat”, és mivel a XXI. század embere az állandó önmegvalósítást hajszolja, így az Istenben is ezt keresné: a számára legalkalmasabb, legszimpatikusabb istent.

Egy igaz Isten van! És mint ahogy a férjedet sem tudod fiatal házasként megnevelni, miért gondolod, hogy egy több ezer éves Istent megreformálhatsz?!

Szerintem az a baj, hogy mindenki az „Én Istenem, jó Istenem”-re koncentrál, nem pedig a „Mi atyánk”-ra…

Azok a fiatalok, akiket szüleik, nagyszüleik vagy az iskola összeismertetett az Istennel, tizenéves korukra sokan közülük már csak valahogy úgy keresik az Istent, mint a pénzt: órabérben, hó végén, előlegben, alkalmilag, feketén, kényszerből, szükségből vagy csupán a biztonságos megélhetés végett.

Az Isten nem munka, amit ha elvégzel, megkapod érte a fizetségedet. Jobban mondva de, csak a jó munkához idő kell. Itt egy másik közhely is, „a pénz nem boldogít” - amivel talán többen egyetértenének, ha úgy hangzana: nem a pénz boldogít. Nem a pénz szerzi az örömöt, hanem a munka, a munkatársak, család stb, de csak, ha szánsz rájuk elég időt.

Én hiszem, hogy ha tapétázhatnék a pénzemmel, akkor se lenne több, csak másabb barátom… Jó lenne, ha az Isten magunktól is eszünkbe jutna, nem csak hó végén, ha valami nagy baj van, alkalmanként, egy dolgozat előtti ima erejéig, vagy mert a szüleid elcipelnek szentmisére, hiszen „az Úrban van bizodalmunk”.

Sajnos azt tapasztalom, hogy igen kevés fiatal keresi főállásban az Istent, holott állandó az alkalmazottak hiánya.

Hát… az Isten fizesse meg!

Luca