Forrósodik a levegő a nők szerpapsága körül
SZEMlélek 2016. augusztus 03.

Forrósodik a levegő a nők szerpapsága körül

Augusztus 2-án felállították a nők diakónussá szentelését tanulmányozó teológiai bizottságot. A 12 tagú bizottság – hat női és hat férfi taggal – azt vizsgálja majd, hogy az egyházi tanítások megengedik-e a nők diakónussá szentelését.

lead_960.jpg

Ferenc pápát idén májusban már kérdezték a női szerpapság kérdéséről, olyan újszövetségi és korai keresztény iratokra hivatkozva, amely a nőkről, mint az egyház szolgáiról vagyis diakónusairól írnak. Ferenc pápa válaszában már ekkor jelezte, hogy jó lenne tisztázni ezt a kérdést és fontolgatja bizottság létrehozását, akik a nők korai keresztény egyházban betöltött szerepét vizsgálnák.

dca6fa971dafb0e5e89e0789e069c598.png

Korábban, 2013-ban az egyházfő kijelentette, hogy a nők pappá szentelése „zárt ajtó”. A diakónusok a püspökökön és a papokon kívül elvégezhetnek néhány szolgálatot, többek közt a keresztelés levezetését és az Oltáriszentség kiszolgáltatását is.

13627506181466167428.jpg

A női szerpapság kérdését Ferenc pápa nem szeretné alapvetően megváltoztatni vagy szőnyeg alá söpörni, egy angol médiaszakértő véleménye szerint, hanem szeretné nagyon mélyen megérteni és látni, hogy ez hogyan segíthet az egyháznak jelenleg. Nem gondolom, hogy bármit változtatni szeretne, esetleg visszaállítani, ha van egyáltalán valami, amit vissza kell állítani, tette hozzá. Ferenc pápa nem kíván új papi osztályt létrehozni, sokkal inkább olyan emberekre van szükség, akik többet tesznek az egyházért, véli a szakértő. 

 

süti beállítások módosítása