A pénteki nap eléggé fontos volt számunkra, már csak azért is, mert mindenki tudja, hogy pénteken vannak a legnagyobb bulik, akkor kezdődik a hétvége. Így volt ez velünk Krakkóban is.

Körülbelül délután kettőre értem be Krakkóba, de akkor már javában zajlottak a koncertek a különböző tereken. Én a Halleluya fesztivált választottam, amit a Shalom Katolikus Közösség szervezett. Több nemzet zenekara is fellépett, köztük olaszok, brazilok, amerikaiak és az indiaiak. Nagyon jó volt a hangulat annak ellenére, hogy zuhogott. Mindenki esőkabátban, esernyővel, zászlókat lengetve csápolt. Ezzel a lelkesedéssel indultunk a keresztútra, ami természetesen Ferenc pápa jelenlétében zajlott. Nagyon érdekes és különleges volt, ahogy a stációkat különböző jelenetekkel mutatták be. Azt hiszem, az egész IVT-ről elmondható, hogy tele volt meghatóbbnál meghatóbb pillanatokkal.

Keresztút után még maradtam bulizni a Shalomosokkal, ugyanis este a Missionário Shalom és Davidson Silva lépett fel. Nagy "brazilfanként" természetesen ismertem az összes dalt, amit énekeltek, így nagyon felszabadultnak éreztem magam.

A téren két sátor és egy színpad volt felállítva. Az egyik sátor a megfáradt zarándokoknak szolgált kényelmes hellyel, amiről babzsákfotelek, párnák és telefontöltők gondoskodtak, míg a másik sátorban szentségimádás volt. Így testileg és lelkileg is megpihenhettek azok, akiknek szükségük volt egy kis felüdülésre. Az egész rendezvény szentségimádással zárult, így közel 3000 ember dicsőíthette együtt Istent.

Egyszer odajött hozzám egy izraeli fiú. Beszélgetésünk során kiderült, hogy nagyon szereti a magyarokat és van is egy ismerőse Budapestről, akit Dalmának hívnak. Ezek után közöltem vele, hogy ő bizony az én nővérem. Azt tudtuk, hogy kicsi a világ, de hogy ennyire? :)

Nekem nem csak emiatt volt fontos ez a nap, hanem azért is, mert találkozhattam a brazil ismerőseimmel. Egyikük, aki szervezőként dolgozott a fesztiválon, különleges meglepetést szervezett nekem. Miután vége lett a rendezvénynek, bejuttatott a színpad mögé, ahol megismerhettem személyesen is az egyik kedvenc brazil énekesemet, Davidson Silvát. Nagyon kedves, szerény és közvetlen volt. Végül megkért, hogy énekeljek neki valamit, így nem tehettem mást, eldaloltam neki egy magyar népdalt.

Úgy elcsevegtük az időt, hogy alig vettem észre, hogy az utolsó vonatom mindjárt elmegy. Gyorsan rohantam a vasútállomásra, és még épp' hogy fel tudtam szállni. A vonaton egyedül utaztam, út közben viszont találkoztam egy lengyel lánnyal, aki szintén Brzeskóba tartott. Megbeszéltük, hogy majd szólunk egymásnak, hogy hol kell leszállnunk, de ez a terv meghiúsult: mind a ketten elaludtunk. Szerencsére egy lengyel atya hallotta a beszélgetésünket, még időben felkeltett minket és szólt nekünk, hogy a mi állomásunk következik. Ezután, miközben a fogadószüleimre vártam, hogy értem jöjjenek, összebarátkoztam a helyi rendőrökkel, akikkel elkezdtünk találgatósat játszani. Egyiküktől még aláírást is kaptam a táskámra! Végül hajnali kettőre épségben hazaértem.

Hosszú napom volt, tele meglepetésekkel. Azt hiszem, ma is megmutatkozott az összetartás és a segítőkészség. Nagyon sokat jelentett nekem, hogy láthattam, vannak még jó emberek, akik szó nélkül segítenek a másiknak, még akkor is, ha nem értik egymás szavait, nem egy nyelvet beszélnek. Ez engem is arra ösztönöz, hogy még jobban gyakoroljam az irgalmasságot mások felé.

Erdélyi Anikó