A tegnapi hosszú nap után ma egy eléggé könnyed következett. Amilyen későn értünk haza hajnalban, olyan sokáig alhattunk. Ez volt a lehető legszebb hír számunkra.

Délben találkoztunk a csapatunkkal a II. János Pál Könyvtár előtt, ahol egy füves parkban leltünk tökéletes helyet. A fák lombjai megvédtek minket a déli melegtől, így árnyékos helyen ebédelhettünk meg. Az idő egyre melegedett és már kezdett elviselhetetlenné válni a hőség, amikor a szervezők egyszer csak egy hatalmas locsolót állítottak fel az egyik füves területen.

Több se kellett nekünk, máris szaladtunk a víz alá. Volt, aki csak áthaladt rajta, volt, aki rohangált, és olyan is, aki az alatta lévő hatalmas pocsolyába ugrott egy hasast.

A mellettünk lévő téren különböző programok és koncertek zajlottak, ahol magyar tánctanításra is sor került. Mi éppen a „vizezés” után száradtunk, amikor lengyel asszonyok jöttek oda hozzánk tálcákkal a kezükben. Az egyik nénike népviseletben volt és hagyományos lengyel sütivel kínált minket, míg a másik SDM feliratú mézeskaláccsal, ami az IVT lengyel megfelelője. Nagyon jól esett, hogy gondoltak ránk mind a szervezők, mind a helyiek.

Azt hiszem nem csak mi élvezzük az ittlétet, sőt, biztos vagyok benne, hogy ezek a nénik is örömmel sütöttek nekünk. Biztosan boldogság töltötte el a szívüket, amikor látták, hogy szeretettel fogadjuk azt, amit ők szeretettel készítettek.

Erdélyi Anikó

(Fotó: Fodor Fanni)