Rendszeresen szerveznek szentmisével egybekötve Szegények ebédje programot Budapesten, ahol a hittanterem mellett a templom is szeretet-fogadóvá alakul. Az egyik önkéntes segítő összefoglalta élményeit.

Hátul ülök a vasárnapi misén, a leghátsó sorban. Úrnapját ünnepeljük a Gát utcai templomban. Mellettem testes hölgy ül, előttem egy hosszú hajú, alacsony lány a családjával. Kislánynak tűnik. Néha a mellette ülő férfihoz, hol a másik oldalán ülő nőhöz bújik, nagy cuppanós puszikat adva a vállukra, kezükre.

Kitti down szindrómás, egyéb fogyatékkal is bír, 23 esztendős. Nagymamája, Bori, és nagypapája, Dezső nevelik, tudom meg később, a mise végén, amikor az ebéd közben beszélgetni kezdünk.

Padtársam, Móni lelkesen nyújta oda a fehér papírlapot, amin az énekek vannak. Lelkes, hiszen az egyik fia ministrál. „Jövő vasárnap cigány mise lesz, hallod?” suttogja szomszédainak. Mindkét család önkormányzati bérlakásban lakik. Szoba, konyha, 34 négyzetméter, magyarázza már az ebéd alatt Móni. „Kilenc gyerekünk van, öt még kiskorú. A párommal 25 éve vagyunk együtt. Ő dolgozik, én sokáig főállású anya voltam, most regisztrált munkanélküli. Négy évig nem volt villanyunk, most van. Ezzel az előfizetős mérővel jobban jártunk, de még így is 100 ezerrel tartozunk. A lakbérrel. Már kaptunk haladékot, meg részletfizetést, de nem tudom, mi lesz."

Közben Kitti hozzám lép, átölel. Vajon mikor barátkoztunk össze, morfondírozok… de mindegy is. Meglepődve tapasztalom, milyen jól esik az ölelése.

Korábban, mise közben néha felhorkant, amitől kicsit megijedtem, mint ahogy a másik sorban ülő, szép arcú fiútól is, akit Kelenföldön szoktam látni szájharmónikázni. Mise alatt elég furcsa hangokat hallatott. Mellettük jelen voltak még napbarnított arcú, szikár férfiak. Elnyűtt ruhákban, rossz fogakkal a szájukban, mosolytalanul, kopott utazótáskákkal a vállukon. Fegyelmezetten ülték végig a misét, várták az ebédet, amit most az a vállalkozó ajánlott fel, aki a budai Szent Imre Gimnáziumba is szállít. A mai menü: paprikás krumpli kolbásszal, szörp, a végén pedig sütemények. Ezt az egészet a Szent Egyed Közösség szervezte, az élén Rudik Mártival, mellette sok lelkes önkéntessel.

Mártival utoljára akkor találkoztam, amikor újra babát várt. „Képzeld, ikreim lettek, így most négy gyerekünk van.” Ő 2006 óta szervezi a különböző szolgálatokat a hajléktalanok felé. A közösség Rómából érkezett Magyarországra 1988-ban. Először csak karácsonykor vendégelték meg utcán élő barátainkat, majd három éve úgy döntöttek, havonta, kéthavonta adnak nekik ebédet. A negyvenes éveiben járó Anikó, aki szintén önkéntes, a Ferenciek terére jár hajléktalanokat gondozni, innen ismeri Karsai Zolit, aki mostanában ünnepli szülinapját.

Aha, tehát Zolinak sütöttem az almatortát, jövök rá. Tegnap ugyanis, készülve a mai napra hirtelen ötlettől vezérelve tortaformába tettem a sütit, gondolván, hátha valakinek szüksége lesz rá.

„Neked sütöttem a tortát,” szólítom meg a magas, vékony férfit. „Hány éves vagy?”

„Harminc.”

„Utcán élsz?”

„Az utcán. A Ferenciek terén. De van munkám. Utcaseprő vagyok.”

„Az jó.”

„De van foglalkozásod is, nem?” ezt már Anikó kérdezi. „Úgy emlékszem, mintha…”

„Bádogosnál dolgoztam 7 évig. De most utcát seprek. Napi 3400 forintot kapok.”

„És a szívedben él Jézus?” kérdezem kicsit provokatívan, mégiscsak templomban vagyunk.

„Először a barátnőmmel kellene rendeznem a kapcsolatot, utána Jézussal.”

Felállunk, elénekeljük az Ároni áldást Zolinak, majd újra leülünk. Zoli körbejár a tortával. Egy idős, ősz szakállú emberre leszek figyelmes.

„Szólítson Májknak. Négy nyelven beszélek, magyarul, angolul, szerbül, és németül.”

„Akkor mit tetszik itt keresni?”

„Van nyugdíjam, de kevés. Én nem ebből élek, de igénybe veszem a szolgáltatásokat. Meg szeretem a Pétert”, mutat Szőke Péterre, az egyik szervezőre, a Szent Egyed Közösség oszlopos tagjára, aki Móniék asztalánál beszélget.

„És Jézus a szívemben él, 5 vagy 6 éve fogadtam be a golgotásoknál."

A süti után következik a műsor. Fáradt vagyok, haza szeretnék menni, aztán mégis úgy döntök, megvárom. Jól teszem.

A többieknek talán az étel, nekem ez a csöpp koncert lesz az igazi ajándék. A résztvevők az előbb még ételt hordtak, mosolyogva beszélgettek a vendégekkel, mindannyian a Szent Egyed közösség tagjai. A 21 éves Árgyán Zoli úgy énekel Handeltől egy dalt, hogy libabőrös leszek. Mózes Tibor egy Karafiáth Orsolya-vers megzenésített változatát adja elő, majd Gere Júlia csellózik az Állatok farsangjából. Végül Brzózka Helena jön egy Edith Piaf számmal, zongorán mindvégig Kéry Tamás kísér. Mindez egy kissé kopott templomban zajlik, Jószef Attila Gát utcájában, ahol az utca emberei – testes cigányasszonyok, szikár, koszos férfiak, nyílt tekintetű gyerekek – a közönség.

És megtörténik a csoda. A kezdeti viszolygásom olyan önfeledt örömmé változik, hogy "bravó, bravó", kiáltozom bele a vastapsba, mint néhány évvel korábban Németországban egy híres opera bemutatója után, ahol a németek – megcáfolva a rájuk ragasztott hűvös jelzőt – felállva tapsoltak, és ugyanígy kiáltoztak.

Bravó, bravó! Elámultam: így is lehet ajándékot fogadni? Egyre jobban hiszem, hogy minden Istentől jön, így ez a mai nap is, további ajándékaival együtt.

Konkoly Edit