Válaszokat keresünk,
párbeszédre hívunk
nyitott szemmel, nyitott lélekkel

Misezsonglőrök - avagy engedjük-e hozzá őket?
2016. május 25. írta: SZEMlélek

Misezsonglőrök - avagy engedjük-e hozzá őket?

Létezik a katolikus hívőknek egy furcsa altípusa. Sőt, megannyi hívő évekig kénytelen átélni ezt a szerepkört. Egyikük nem tartotta tovább magában tragikomikus tapasztalatait.

Csilingelés, néma csend.

Gyerek (2,5 éves, az újságos asztal alatt ülve, egy ott található csavart elmélyülten vizsgálva): Anya, pisilnem kell!

Anya (32 éves, illedelmesen az asztal mellett térdelve, suttogva): Pszt, mindjárt…

Gyerek (lelkesen): Bepisiltem.

Anya (popsitörlővel sietve törölgeti a többszáz éves márványpadlót, körül sem nézve): Pszt, mindjárt…

Gyerek (egyre hangosabban, mert érzi, hogy valami nagyon rossz történt): Pisis mindenem! Bocsánat! Bocsánat!

Anya (gyerekkel a kézben, lehajtott fejjel, kacagógörcsét visszatartva) jobbra el

Csilingelés.

Nem egy autoriter arisztokrata családban felnőtt gyermek szobatisztaságért eltűrt szenvedéseit mutatja be ez a kis jelenet, hanem az utolsó miselátogatásunkat egy patinás templomban, amelyet nagyon szerettünk korábban, igényes prédikációi és közelsége miatt. Ez a látogatás pont úrfelmutatáskor ért véget, és valószínűleg nemcsak mi nem tudtuk az oltáron megtestesülő Jézus misztériumát átélni, hanem a körülöttünk térdelő idősebb hívők sem. Én pisifoltot törölgettem, a férjem a babakocsit szuszakolta ki a műemlék faajtón (leng, és utána karnyújtásnyira van súlyos, veretes társa, nyammm), majd húsz percet töltöttünk a gyermek átöltöztetésével (volt nálam csereruha, cserecipő, fertőtlenítő kendő, hiszen szobatisztaságra szoktató, felkészült anyuka vagyok), illetve a gyermek megnyugtatásával, hiszen ő nem tett semmi rosszat. Mert senki nem tett semmi rosszat, ugye?

Adva van egy gyerekes (!) katolikus házaspár, távol a nagyszülőktől később közelebb költözve a nem hívő nagyszülőkhöz, akik tudnak jobb vasárnapi programot maguknak a gyerekvigyázásnál. Nos, ők hitüket gyakorolva, nem mellesleg házasságkötésükkor és a gyermekük keresztelésekor tett ígéreteiket betartani igyekezvén minden vasárnap misét szeretnének látogatni. Szerencsések, mert városban laknak, sok mise közül választhatnak (a plébániai kötődést hagyjuk, az egy másik poszt témája lehetne). A gyermek születésétől fogva ez átalakul misezsonglőrködéssé.

zsong.jpg

A misezsonglőrködés fázisai a következők:

Első fázis: A mise időpontjával való zsonglőrködés. Szoptatáshoz, majd alváshoz igazítva. Mikor tud anya elslisszanni misére nagyobb sírás-rívás nélkül? Fél évig tart általában ez a szakasz, utána megjelenik az igény, hogy a házaspár EGYÜTT szeretne szellemi táplálékhoz jutni, el vannak kapatva és még szerelmesek, ugyanis.

Második fázis: A gyermek alvásával való zsonglőrködés. A cél, hogy a gyermek a mise egy részét, esetleg az egészet átaludja. Ezért előtte extenzív séta, bealtatás a taktika. Előnyben részesülnek a kiesebb vidékeken lévő, lehetőleg üvegajtós templomok, ahol a gyermeket akár kint is lehet hagyni, ameddig alszik (nem szentelek külön bekezdést a templomajtókon babakocsival való bejutás trükkjeinek, de minden tiszteletem kerekesszékes hívőtársainké). A maradék rész kibekkelése ölben tartva a gyermeket. Kulcs, mobiltelefon, pici könyvecskék külön, NEM ZÖRGŐS szatyorban mellettünk.

zsong2.jpg

Harmadik fázis: „Mocorgós misén” a többiek között elvegyülés. A gyermek megtanult járni, vagy (örökmozgó fiunk) mászni. Nem ül el csendben sehol az égvilágon, a templom sem kivétel. Sőt, mi több! Izgalmas helyek tárháza a tornyos épület, listázok is párat: kukucskálós zugok (gyóntatószék), csupa meghódítandó személy szuper csillogó táskákkal (hívőtársak hatvan felett), kapcsolók (gitáros misén a keverőpult, kósza ventillátorok), hintázó kötelek (például csengő alkatrésze a sekrestyeajtónál) és az örök elérhetetlen rojtos (!) asztalterítő, amiért érdemes versenyt futni a szülővel az oltár felé. Ez egy átlagos katolikus misén egyszerűen vállalhatatlan. A mocorgós misék közönsége és szervezői támogatók, de ugyanúgy csendet várnak el. Vagyis esetünkben nem mocorgást. A sétálgatás közben folytatott nyugodt szemlélődés belefér (haha, ilyen gyerek csak azért van, hogy a többi 99 szülőt frusztrálja). A mocorgós mise ugyanis arra való, hogy a gyermek megismerkedjen a liturgiával, csupán minimális engedményekre van lehetőség, de hosszra ugyanúgy megterhelő, közben az érvényes mise minimális feltételeinek is meg kell felelni. Szerencsés esetben a prédikáció tényleg a gyerekek nyelvén zajlik, míg a szülőknek is tartogat mondanivalót, ám mi kevés szerencsés esettel találkoztunk az elmúlt hat év során. Nálunk a mocorgós mise egyetlen, de óriási előnye csupán annyi, hogy a gyerek ilyen környezetben mások számára talán kevésbé zavaróan fedezi fel a világot, mint egy gyermekhez nem szokott közegben.

Negyedik fázis: Az udvarias, csendes végigunatkozás időszaka, ez a misezsonglőr-pályafutás végfázisa, de személyes tapasztalat híján csak legendákból ismerem. Iskolás korra érhető el, eleinte még tárgyi segítséggel (könyv, színező, póni, gumikerekes autó). Csupán egy dolog nyugtalanít ezzel kapcsolatban: tényleg ez lenne az elérendő cél?

misezsong1.jpg

A kisgyerekes misére járás, tudom, rétegprobléma és akkor is időszakos, bár esetünkben ez 12 évig fog elhúzódni... Vagyis még jó pár évig fogunk zsonglőrködni az élethelyzetünkből adódó elvárásoknak való megfeleléssel. Vallásos nevelést próbálunk biztosítani, ennek keretében vasárnap misét látogatunk, eközben próbálunk a többiek számára nem zavaróak lenni, a gyermekeinkben a miselátogatást nem rémes élményként rögzíteni, és, ad absurdum, némi lelki táplálékot magunkhoz venni. Valljuk be: néha keményen az árral szemben úszunk, gyakran még a „gyerekmisék” sem alkalmazkodnak a különböző korú gyerekek eltérő igényeihez.

Mi lenne a megoldás? Külön fűtött helyiség, játékokkal, szoptatós fotelekkel kihangosított misével? Akadálymentesített templomok? Pelenkázó a női és a férfi vécében is (ha biztosított oda egyáltalán a szimpla bejutás)? Játszótér a templomkertben? Pedagógiailag igényesen képzett papok és lelkipásztori segítők? Rugalmas hangszigetelt buborék a fiamnak, arctorzítóval, hogy ne látszódjon rajta, hogy milyen cuki, ha fel akarja magára hívni a figyelmet?

Vagy a kedvenc idős lelkipásztorunk - csiszolatlan gyémánt a papi rendben -, aki főként idős hívekkel teli kápolnában misézik. Ő a múlt heti misét így fejezte be az áldás előtt: "Nos, én öregszem, már nyugdíjat is kapok (helyeslő rötyögés a székek felől). A mozgásigényem kisebb, mint a kisgyerekeké itt, bár nem mindig volt ez így (nosztalgikus rötyögés a padok felől). Azt hiszem, akkor leszek igazán öreg, ha zavarni fognak a gyerekek (riadt pillantás tőlem és a másik gyermek anyukájától). De igazán örülök, hogy kedves híveim ilyen türelmesek a kicsikkel. Jó ezt látni nekem! Maradjunk ilyenek, és ők is előbb-utóbb megtanulják a templomi viselkedést!”

Ámen!

Zsó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Zep4preZ 2016.05.25. 23:03:19

Budapesten pl. a Szent Imrében (Villányi út) eléggé gyerekbarát a reggel 9-es mise. Kifejezetten kisgyerekekre van bazírozva mondjuk, 10-12 év fölött max végigásítja, vagy regresszióba esik és végigszínezgeti, akkorával nem ajánlom... :)

Szőke Tibor (Gedó) 2016.05.25. 23:57:44

Pécsen az Irgalmasok templomban van egy hangszigetelt szoba, ez nagyon jó dolog. A hatalmas belmagasságokat ki lehetne még használni galériák beépítésével, lehetne egy gyermekszint. Így a fűtés is olcsóbb lenne, már ahol van. :-) Két kisgyermekünk miatt utoljára akkor hallottam a prédikációt, mikor meghűlés miatt otthon maradtak.

Ibun 2016.05.26. 00:58:14

Amíg a gyermek nem lett elsőáldozó, nem való misére. A szülők persze jellemzően nem tudják megoldani, hogy a gyerekek felügyelettel otthon maradhassanak. Ehhez a katolikus közösség önszerveződésére lenne szükség, ti. felajánlani a plébánosnak, hogy valaki gyermekfelügyeletet lát el a plébániaépület egy belső helyiségében, amíg a szülők misén vannak. Esetleg közös pénzből pedagógus is alkalmazható, aki a gyerekeknek játékos hittant tart. Számomra az USÁ-ból ez ismert és megszokott helyzet, nem látom, hogy Magyarországon miért ne működhetne így. A lehető legrosszabb megoldás még nem áldozókorú gyermekeket misén ültetni, vagy családokat külön helyiségekbe különíteni, ahol a szülő mindent tud, csak a szentmiseáldozatra figyelni nem. A szentmise az Istenre és csak az Istenre figyelés órája. Az egyházközösség igényességén és konstruktív együttműködésén múlik csak, hogy ennek minden gyakorlati feltétele is adott legyen.

ivangroznij 2016.05.26. 16:50:12

Nálunk, (evangélikus templom) hasonlóan az USA-ról írt modellhez az istentisztelettel párhuzamosan van gyermekfoglalkozás bölcsisektől kezdve alsósokig több csoportban. Önkéntes segítők, szülők egymás közt beosztva, ovoda és iskolai pedagógusok, hittantanárok tartják, egy emberre havonta egy-két alkalom jut, a többi vasárnapon ők is részt tudnak venni az istentiszteleten. Szerintem csak jóakarat és szervezés kérdése.

Ibun 2016.05.26. 18:38:34

A gyermekek misére felkészítéséhez ajánlom Szent Campion Ödön - képregény formátumú - gyermekmisszáléját: www.depositum.hu/acta/Gyermekmisszale.pdf
A könyvecske az eredeti (tridenti) latin liturgiára felkészítéshez készült még 1954-ben. A Novus Ordo miséhez sajnos nem tudok ilyen igényes felkészítő anyagot.

leniets 2016.05.27. 08:24:52

én egyszerűen nem értem ezeket a problémákat. mindhárom gyerekünk három hetes korától rendszeresen jön velünk misére. igen, mindhárommal volt egy másfél-kéthónapos időszak (kb 1 éves kor körül), amikor már elég nagyok voltak az önkifejezés hangos formáihoz, de még nem értették meg, hogy csendben kellene lenniük. ezt kibekkeltük, ha kellett kivittük őket.
ma mindhárman csendben ülnek a padban, a prédikáció idejére kapnak mesekönyvet, a mise többi részén a tőlük telhető figyelemmel figyelnek.
kis ráfordítást igényel, hogy az olvasmányokat előre átbeszéljük velük, és hazafelé a templomból is beszélgetünk róla. Így elértük, hogy érdekelje őket és odafigyeljenek rá. az áldozati résznél pedig folyamatosan magyaráztuk nekik, hogy mi történik és mit jelent ez nekünk.
a mindenhol máshol egyébként nyüzsgő méhkasra emlékeztető három kisfiú pedig viszonylagos nyugalomban üli végig a szentmisét, sőt szeretnek templomba járni.
az elejétől fogva magától értetődő volt, hogy a padból nem mászkálunk ki, így ezt szokták meg, nem kell utánuk futkosni mise közben.

tényleg nem értem némely szülőt, az utcán is szabadon engedi a gyereket, aztán legfeljebb fut utána, ha kiszalad az útra? a forró kályha mellett is engedi játszani? ha ezekben a helyzetekben meg lehet "zabolázni" a gyereket (ellentmondást nem tűrően ránevelni, hogy nem mászkálunk ki az úttestre, stb), akkor a templomban miért nem működhet ugyanez?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.05.28. 21:49:24

Sok nagyon jó papot ismerek közelről. Mindegyiknek ugyanaz a véleménye erről. Mindegyiket ugyanaz a gyerektípus zavarja: amelyik nincs ott a templomban.

Бабаяга 2016.05.29. 09:30:36

Anno mi is zsonglőrködtünk. A megoldás az volt, hogy kétszer mentünk ugyanabba a templomba, hogy ne oldódjon fel a gyerek, harmadszorra már otthonosan érezte magát és elkezdte felfedezni.
A vasárnap megszentelése isteni törvény, a szentmisén való részvétel azonban egyházi, tehát csak hét éves kortól kötelez. Így elvileg hét éves kor előtt nem kell misére járnia a gyereknek.
Ugyanakkor ha végig szenvedjük a gyerekkel a vasárnapi miséket akkor tud igazán belenőni, akkor válik számára természetessé.
Azt sem lehet elfeledni, hogy ezek az izgő-mozgó gyerekek a jövő egyháza. Ők hordozzák a folytonosságot és nem a neofita felnőtt megtérők.
A szülők részéről pedig ezekben a nehéz években a szentmise nem lehet sajnos lelki élmény, hanem kötelezettség teljesítés. Megteszem a kötelességemet, ezzel kifejezem szeretetemet, hűségemet. A közösség, főleg a saját plébániám közössége, pedig segítsen engem ebben. Elfogadva, hogy néha Zrinyiként rohanok ki a legszentebb pillanatokban, néha végig sétálok a kisdeddel, aki bizony időnként hangokat ad ki magából.
Az én gyerekeim az óvoda végére már be tudtak kapcsolódni a misébe, tudták a saját szintjükön, hogy mikor mi történik, miért változott meg a miseruha színe, stb. Igaz, ehhez kellet az otthoni nevelés is, néha a templomi szülői komment is.

dome64 2017.08.10. 00:27:57

Talán érdemes lenne egyszer, ha már egy év után ezt a cikket újra kidobta a blog motor, elgondolkozni azon, hogy tényleg értjük-e, hogy mi a szentmise. Ki meghívó, és ki a vendég. Ha a meghívó Krisztus, ahogy hisszük, akkor még alapvetően a pap is csak vendég, nem hogy az "egyszerű hívő". Hogy egy vacsorán (még ha az az utolsó is) mik az elvárások ki mondja meg? A vendég vagy a vendéglátó? Nyilván sarkított amit írok, de azt hiszem így tud átjönni az a lényeg amit szerintem illik látni: a mise ünnepi vacsora ahová Krisztus várja meghívott népét közösen ünnepelni az asztalközösséget, amely létrejön benne Isten és ember között. Egy vacsora pedig, amelyet a szeretet hív össze több mint puszta forma, és lényegesen több mint egyes egyének áhítata.
És akkor ne is beszéljünk arról, hogy ugyan milyen áhítat az amelyet meg tud zavarni egy kacarászva, szívgörcsöt kapó szüleitől elszabaduló, gyerek rohangálása? Nem azt jelenti az áhítat, hogy félre téve hatalmas egónkat megérezzük Isten irgalmas szeretetét? Talán Isten nem szereti azt a futkározó gyereket? Biztos áhítat az, amelyet meg tudott zavarni?

Hosztoló 2017.08.10. 15:20:22

@dome64: Az erőfeszítésemet tudja megzavarni (tönkre tenni), hogy végre ne evilág dolgaira figyeljek!
50 ember szempontja is számít, nem csak 2-4-é.
Akinek fontos az ÜGY, az arra is tekintettel van, hogy mások tudnak-e kapcsolódni az Éghez. Ez nyilván oda-vissza igaz.
Ait megértek, de nem tetszik, hogy sok szülő a mise alatti gyerekkel ölben sétálgatást mintha büszkélkedésre használná.
Engem Anyukám mindig vitt a templomba, ott aztán beadott óvodáshittanra, mise végén pedig értem jött. Ez jó megoldás - ahogy többen előttem is írták.

dome64 2017.08.10. 23:32:50

@Hosztoló: értem én. Ami elgondolkodtató viszont az, hogy a mise mennyire vált bennünk közösen végzett személyes vallásgyakorlattá. És hogy ez jól van-e ez így? Tényleg ez volt az Utolsó vacsora etos-a? Az apostolok tényleg nem alkottak közösséget?
Egyszer egy atya arra buzdított minket, hogy ne pusztán ugyanarra a misére járjunk, hanem igyekezzünk mindig ugyanott is ülni. Ha mindig ugyanott ülünk, akkor egy idő után már észre fogjuk magunk körül az embereket, ismerősök lesznek. Ha nem ülnek a szokott helyükön hiányozni fognak. Látni fogjuk az ismerős domborodó pocakját, és rá tudunk mosolyogni amikor megjelenik babájával. A cseperedő gyerekre sem úgy fogunk tekinteni, mint egy arctalan zavaró tényezőre. És igen, egy ismerős gyerekre is másként szól rá az ember, és egy ismerőstől a gyerek is, de a szülő is másként veszi a kiegészítő fegyelmezést.
Jézus új népet szerzett. Ilyen lenne egy megváltott nép, mint amit mi előadunk?