A keresztény Európa mítosza
Gégény István 2015. október 13.

A keresztény Európa mítosza

Annak ellenére, hogy sokan aggódnak a „keresztény Európa” jövőjét illetően, azt javaslom, gondoljuk át, van-e reális félnivalónk. Úgy gondolom, több tényező miatt sincs okunk a pánikra.

Kereszténynek lenni nem minden korban volt kimondottan divatos dolog. Egykor oroszlánok eleségeként végezték Krisztus követői, máskor haláltábor járt a hit bátor megvallásáért. Napjainkban is tudjuk, látjuk, ahogy egyes országokban a hitük miatt üldözik, akár tömegesen ki is végzik a keresztényeket. Mindeközben vitathatatlan, hogy a divat világa is felfedezte magának a fő szimbólumot: a XX. században különös stílusirányzatként ékszereken, ruhákon és egyéb helyeken jelent meg a kereszt, nem feltétlenül összefüggésbe hozható módon a valós kereszténységgel. Valami ilyesmi „menőzés” ütötte fel a fejét a népvándorlás jelenségének oldalvizén, amikor hirtelen vészharang-kongatási versenyfutásba kezdtek ilyen és olyan csoportok, személyek. A fő jelszó, szinte csatakiáltás a „keresztény Európa” megvédése lett az iszlámtól, függetlenül attól, hogy az aggódókat korábban foglalkoztatta-e behatóbban a kereszténység tanítása. Annak ellenére, hogy alapvetően a szívemnek igen kedves gondolatról van szó, szerintem keresztény Európa nem létezik, soha nem is létezett. Meg is indoklom, miért látom így.

kereur.jpg

1. Milyen hite van egy kontinensnek?

Ahhoz, hogy megértsük, Európa miért képtelen kereszténynek lenni, fel kell fedeznünk/idéznünk, mit jelent maga a keresztény kifejezés. Semmi köze közvetlenül a kereszthez, Krisztushoz annál inkább. Gyökössy Bandi bácsi, sokak lelki tanítómestere megfogalmazásában a keresztény ember = Krisztus-féle ember. Lehet-e Krisztus-féle egy kontinens? Nem, mert Isten Fia emberi alakot öltött. Nincs keresztény labda, keresztény épület, még keresztény víz sincs – a szentelt víz Isten által lefoglalt „tárgy”, ami kegyelmet közvetíthet, de nincs önálló hite. Van viszont keresztény tanítás (ez igenis Krisztus-féle, megáll rá a definíció), ahogy létezhet Krisztus-féle, vagyis keresztény gyülekezet: olyan közösség, amely Krisztust követő tagokból áll. Európa csakis ilyen értelemben, társadalmi vonatkozásban közelíthetne a keresztény jelzőhöz. „Keresztények Európája” elvileg igenis létezhetne, szeretném is megérni, hogy megvalósul valaha. Hogy most az lenne, kizártnak tartom.

2. Hogyan ne legyünk keresztények?

Kicsit messziről indulva örömmel fedezhetjük fel Robert Schumann és keresztény politikustársai szándékát, akik az Európai Uniót gazdasági szempontok mellett a keresztényi értelemben vett egység vágyával a szívükben álmodták meg. Legendánál kicsit több alapja van annak a felismerésnek, miszerint az EU zászlajában szereplő 12 csillag és a Jelenések könyvének Mária-ábrázolása között sajátos párhuzam fedezhető fel. Mégis, Rocco Buttiglione esete megmutatta, hogy már 2004-ben sem volt annyira „divatos” a keresztény értékekhez való ragaszkodás. Lehet, hogy az olasz politikus konzervatív nézetein lehetne finomítani, ám egyrészt bőven elfért volna a politikai sokszínűségben némi vonalasság, másrészt épp keresztényi mivoltáról tett tanúbizonyságot a bátran képviselt hite miatt leszavazott személy a bizottsági jelöltségtől való visszalépésével. Emlékszünk talán, ugyanezen évben leszavazták a magyar biztosjelöltet is (egyesek Kovács László kommunista múltját, mások szakértelmét vonták kétségbe), ám ő nem lépett vissza. Az uniós politikai elit tehát egyszer már határozottan jelezte, hogy nem kellenek ide a névlegességen túl valódi tartalommal bíró keresztény mércék, illetve az azokat következetesen képviselő politikusok.

Megérkezve napjainkhoz nem nehéz listába szedni, hogy amíg ugyancsak nem túl keresztényi módon, politikai megfontolásból ki félelmet, gyűlöletet generál, mások – alighanem szavazatszerzési reményeket táplálva – befogadóbbak a kelleténél, a szavak mellett az európai társadalom cselekedetei is súlyos morális deficitről árulkodnak. A bevándorlók/menekültek/népvándorlók/migránsok eddig még tudtommal nem öltek meg senkit - maradjon is így -, ám mi, európaiak megöltünk 71 személyt közülük egy teherautóba zárva, európai kultúránk jegyében felgyújtottunk nem egy menekülttábort, megkínáltuk őket könnygázzal, gumibottal, példát mutatva felesleges rendészeti túlkapásból is. Kiépítettük az embercsempészek hálózatát, legomboljuk róluk az utolsó értékeiket is, s hol illúziókat táplálva, hol ennél is konkrétabban átverjük őket. Nem mellékesen épp hogy háborút nem kezdenek egymással tagállamaink, a közös, emberséges megoldás gyors és hathatós kimunkálása és megvalósítása helyett. Nagy tisztelet a mindezen jelenségeket ellensúlyozó, valóban szolidáris, névtelen tömegek áldozatvállalásáért, de az összkép sok mindenről árulkodik, csak épp keresztény vonásokról nem.

3. Aggódjunk-e a keresztény Európáért?

Egyrészt ne, mert keresztény Európa nem létezik. Másrészt ne, mert a keresztények Európáját a fogalomból következően keresztények alkotják, akik a Szentírást olvasva gyakran találkozhatnak a Szent II. János Pál által is úton, de még útfélen is hangoztatott „ne féljetek” felszólítással. Persze csak abban nincs félelem, akiben tökéletes szeretet lakozik, ettől pedig jó páran biztosan messze vagyunk még. Ám a kétségbeesés és az iszlám térhódításától való rettegés helyett foglalkozhatnánk inkább saját lelki életünk leporolgatásával, saját szívünk tisztogatásával. Hogy a világban egyszer béke legyen, azt magamon kell elkezdenem. Ha egyszer sikerülne megvalósítani a keresztények Európáját, az sem garancia rá, hogy akár külső, akár belső elnyomók ne tudnák lerombolni, leigázni a kontinensünket. De Krisztus nem is beszélt ilyesféle garanciáról, legalábbis nem rémlik számomra hasonló gondolata. Olyasmiről viszont szól a Biblia, hogy a keresztények igazi hazája a mennyben van. Az Európa népeinek megtérítéséért fáradozó szentek közül néhányan az életüket adták a hitükért – senki nem ígérte meg, hogy ránk nem várhat hasonló sors. Nem az tesz kereszténnyé embert, közösséget, nemzetet, társadalmat, hogy fejből tudjuk-e a tízparancsot, vagy betesszük-e a pártunk nevébe a keresztény jelzőt, hanem hogy életre váltjuk-e Krisztus követését. Ne aggódjunk hát, ha keresztények vagyunk! Ha pedig nem vagyunk azok, miért is aggódnánk a „keresztény Európáért”?

4. Arany középút

Azzal, hogy azt állítom, Európa nem keresztény, nem arra gondolok, hogy Európa nem-keresztény, ateista, multikulti, szélsőballib és hasonlók lenne. Ezt határozottan nem gondolom. Azt gondolom, éspedig határozottan, hogy Európának nincs egyféle, kizárólagosan valamilyen spirituális arca, kontinentális összvallása (amire a "keresztény Európa" kifejezés utalna). Noha papíron talán római katolikusok vannak számszerűen a legtöbben, ám a teljes képet tekintve látható, hogy színes közeg vagyunk, sokféle - így bőséges keresztény - kulturális, vallási örökséggel. Az itt élő keresztények alapvető feladata pedig az, hogy saját hitükhöz hűen tiszteletben tartsák a nem-keresztények (ateisták, más vallásúak, agnosztikusok stb.) saját világnézetét.

Építsük a keresztények Európáját, de ne tűzzel és vassal, ne is félelemben élve, hanem igaz keresztény módon: meghívó példával, keresztény tettekkel élve saját környezetünkben! Szép feladat, nemes kihívás, tipikus szűk út.

Gégény István

süti beállítások módosítása